Palásthy Gyuri

Palásthy Gyuri

tánciskola vezető
kubai salsa, bachata, zumba, aqua zumba

palasthygyorgy2OKTATOTT TÁNCOK:
ZUMBA - Újpest, Kőbánya, Gödöllő
SALSA - Gödöllő
BACHATA, AQUA ZUMBA - rendezvények

Fél gyermekkoromat a balett-termekben töltöttem… No, nem balettozva persze, hanem ritmikus gimnasztikát oktató édesanyámmal az edzéseire és versenyeire utazgatva szerte Európában. A tánc bármilyen lehetősége természetesen ekkor még meg sem fordult a fejemben. Kisebb fellángolások, mint a zongorázás vagy a tenisz után 12 évesen a karaténál kötöttem ki nagymamám legnagyobb örömére, mert legalább elkezdtem fogyni - elég duci voltam. Hét, harci szellemben eltöltött év után azonban valamiféle isteni sugallatra 2004 februárjában beiratkoztam egy kezdő társastánc csoportba. Már a legelső lépések megtétele közben rájöttem, hogy versenytáncolni akarok, és legalábbis világbajnok leszek. :) Márciusban már a haladó csoportba jártam, április végén pedig beálltam a versenyelőkészítősökhöz. Tanáraink voltak: Faluvégi András, Tóth Orsolya, Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda, Jaroslav Kučera, Andrea Silvestri, Váradi Martina és Kovács László.

Évekig tartó versenyzés után a hangsúly inkább a fellépésekre, oktatásra helyeződött. Sokáig a Keleti Andrea Táncszínház tánckarával szórakoztattuk a nagyérdeműt országhatárokon innen és túl. Később Életem Párjával, Gáspárfalvi Antonitával az ImprOn2 new yorki stílusú salsa csapat tagjaiként jártuk a salsa fesztiválokat, és bemutatóztunk Budapesten, Rovinjban, Berlinben, Varsóban, Temesváron…

c1

2005 óta oktatok, latin táncokkal kezdtem (cha-cha-cha, rumba, samba, paso doble, jive), majd a hangsúlyt inkább a karibi vonalra helyeztem át (salsa, bachata, reggaeton, merengue, son).

A Salsa Mojito Tánciskolát 2007-ben alapítottam meg, ahol a salsa és a bachata mellé 2010-ben berobbant a Zumba, 2015-ben a Zumba Kids és a Zumba Gold, 2016-ban pedig a West Coast Swing, és közben számos helyszínnel és szenzációs oktatóval bővültünk.

Első Salsa Wellness Hétvégénket is 2007-ben szerveztük óriási sikerrel, és jó szokásunkat megtartva, azóta is évente kétszer - tavasszal és ősszel - elmegyünk három napra bulizni. Így van ez a nyári táborokkal is, szenzációs heteket töltünk együtt, rengeteget táncolva és strandolva!

Imádok táncolni, imádok oktatni, látni ahogy a kezdők megismerik önmagukat, a másik nemet, látni ahogy a haladóknak óriási élményt okoz, amikor egy-egy új technikai elemet sikerül letáncolni! Imádom, ahogy a tanítványok fejlődnek testben és lélekben, oldódnak, lazulnak, és csodás mosollyal az arcukon mennek haza!

Gyuri aqua

kapcsolat